Bonnacon

A hős vitéz a várból kilovagol vala,
S megüté egy bikaszerű lénynek a szaga.
Ronda állat volt az, nem tehetett róla,
A bátor vitéznek csavarodott az orra.

Kíváncsi a vitéz, közelebb megy nyomban
Nem sejti, hogy lesz ő mindjárt hatalmas nagy gondban.
Veszedelmet érezve fordul az állat sarkon,
A lovag keze ökölbe szorul a kardon.

Kiabál is utána: „Menekül a gyáva!”
Nem tudja hogy most marad csak tátva a szája.
Az állatnak hátsója nyílik igen nagyra,
Kitörő döreje a vitézt földhöz csapja.

Felpattan a lovag harciasan, bőszen
Az állat valaga újból nagyot dörren!
Repül a lovag 500 métert újra,
Ahová esik a talajt széjjel zúzza.

Morog a vitéz: „Ó hogy a francba!
Nehogy már elbánjon velem egy marha!”
Nem tanul a hibából és lábra szökken újra,
Végső rohamra készül a páncélos balga.

Megindul a lovag de alig lépett kettőt,
Újból lőtt az állat egy mérhetetlen rengőt.
A vérbősz lovagot az áldás porig sújtja,
Nem maradt ereje lábra állni újra.

Az állat látja vége, a támadó feladta,
Elballag hát békésen legelészni ballra.
Bátor lovag lelkét az Úr Jézusnak adta,
Bűzölgő tetemét a trágya alatt hagyta.